Élet a SZERV ÓRA alapján – Szervi időszakok és egészségi hatások

Szerv óra alapjai

A hagyományos kínai orvoslásnak már régóta része a „szervóra”. Ennek az elméletnek az alapja, hogy az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek. Így a periodikusan váltakozó bioritmus szerint mindennek meg van a maga ideje, tehát a táplálkozásnak, az edzésnek és a pihenésnek is. A lényeg, hogy tizenkét fő szervünk van, melyek kétórás időközönként váltják egymást a munkában, amikor is az éppen dolgozó szerv szinte az összes energiánkat leköti.

Kínai szervóra ábra

1-3 óra:

A szervezet teljesítőképessége ilyenkor a legalacsonyabb. Ebben az időszakban a máj dolgozik, azaz végzi a méregtelenítést, így ilyenkor nem szabad tovább terhelni (az ilyenkor fogyasztott alkohol nehezebben bomlik le, tehát csak óvatosan a bulizással). Emellett a testhőmérséklet is ilyenkor a legalacsonyabb.

3-5 óra:

Ez a tüdő legaktívabb ideje, ugyanis ilyenkor készül fel az egész napos terhelésre. A férfiak nemi aktivitása is ilyenkor a legintenzívebb, mert ilyenkor termelődik a legtöbb nemi hormon is. A mellékvesék kortikoszteroid – termelése is most éri el csúcspontját, aki tehát a normális hormonális ingadozáshoz kíván igazodni, és szteroidokat kell szednie, az ekkor vegye be tablettáit, mert így jár a legkevesebb mellékhatással.

5-7 óra:

Ez idő tájt működik legaktívabban a vastagbél, így ez a székletürítés egészséges ideje is ez. Ugyanis, ezáltal megszabadítjuk szervezetünket a méreganyagoktól, amik így nem tudnak visszaszívódni és csökkenteni a teljesítőképességünket. A vércukorcsökkentő tabletták és a bétablokkoló hatású vérnyomáscsökkentők ekkor tudják maximális hatásukat kifejteni. Ezzel szemben a szervezet ilyenkor tolerálja legkevésbé az élvezeti szereket és a káros anyagokat: a reggeli kávé és cigaretta.

7-9 óra:

Ebben az időpontban terhelhető a leginkább a gyomor. Ilyenkor érdemes bőséges, vitaminokban és ásványi anyagokban gazadag reggelit enni, mert ekkor tud a gyomor a leghatékonyabban dolgozni.

9-11 óra:

Ilyenkor optimális a testhőmérsékletünk, valamint Az idegrendszer ebben Az időszakban a legnyugodtabb, tehát ilyenkor van a teljesítőképességünk csúcsa. Ilyenkor tanulunk a legkönnyebben, ám a tartós rögzülés kedvéért délután érdemes átismételni.

11-13 óra:

Ekkor van a szívciklus csúcspontja, tehát ez Az ideális időpont Az edzésre. Dél körül erősödik a gyomorsav-, majd Az epetermelődés, így ilyenkor állunk készen Az ebédre. A szellemi teljesítőképesség zuhan, mert a szervezet Az emésztésre összpontosít. Az epehajtó szerek ekkor fejtik ki legaktívabban hatásukat.

13-15 óra:

Ebben a periódusban lelassul a vérkeringés, Az összes energia a vékonybélben összpontosul. Mivel, a végtagok és a bőr vérkeringése csökken, a fájdalomérzékelés is csökken.

15-17 óra:

A délutáni órákban a húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért ilyenkor fogyasszunk bőségesen cukor és persze alkohol mentes folyadékot. Mivel a kiválasztás során szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, így ismét jó formába kerülünk, tehát ilyenkor lehet edzeni, tanulni, és dolgozni teljes intenzitással. A kitartást igénylő sportágakat ilyenkor sokkal eredményesebben lehet űzni, és a tréning is most a leghatásosabb, és ekkor edzhető legaktívabban Az immunrendszer. A savkötő gyógyszerek hatása ilyenkor a legjobb.

17-19 óra:

Ebben az időszakban dolgozik a vesénk a legnagyobb intenzitással, így NE zavarjuk meg szervezetünk tisztító munkáját semmivel se, főleg NE zsíros, cukros, sós ételekkel és italokkal. Ilyenkor a vérnyomás is lecsökken.

19-21 óra:

A napi ciklus ezen részében a szervezet már készül Az éjszakai pihenőre, a szervek legtöbb funkciója fokozatosan lelassul. Az ilyenkor elfogyasztott vacsora nagy része már nem emésztődik meg, hanem elraktározódik reggelig.

21-23 óra:

Ezen éjszakai órák során a legpihentetőbb Az alvás, tehát ilyenkor NE végezzünk se fizikai, se szellemi tevékenységet. Tehát a vegetatív idegrendszer részéről a paraszimpatikus (nyugalmat, beépítést diktáló) funkciók kerülnek abszolút túlsúlyba.

23-1 óra:

Ilyenkor a legintenzívebb az epehólyag görcskészsége. A fájdalmat kiváltó anyagok pedig sokkal intenzívebben hatnak ilyenkor, tehát a fájdalom felerősödik, kevésbé csillapítható.

Javaslatok

A mai világban sajnos nem lehet teljes mértékben követni a biológiai óránkat, de nem árt figyelembe venni étkezés és edzés kialakítás során. Íme néhány tipp, ha mégsem tudunk a lehető legjobb időben edzeni:

Edzés munka előtt:

Reggel még merevek Az izmok és Az ízületek, hosszabb időt kell szánni a bemelegítésre. Hagyd felébredni a szervezetedet, és fokozatosan növeld az edzés intenzitását. Reggelre ajánlott sportok: futás, jóga, pilates, tai-chi.

Edzés ebédszünetben:

Iktasd ki a munkával kapcsolatos gondolatokat, és olyan sportot válassz, ami kikapcsol. Közvetlenül ebéd után NE menj edzeni, a mozgást iktasd be inkább ebéd eléHatékony sportok napközben: tempós séta a szabadban, súlyzós edzés, stretching, közepes intenzitású kerékpározás, spinning.

Edzés az esti órákban:

Semmiképpen se kezdj neki teli gyomorral az edzésnek. Időzítsd az edzést legalább két órával az utolsó étkezés utánra. Válassz az összpontosítást igénylő sportok közül, amelyek segítenek elfeledni a napi gondokat. Hagyj elég időt sportolás után a levezetésre és nyújtásra. Estére ajánlott mozgásformák: fallabda, aerobik, koreografált aerobik, futás, tenisz, úszás.

Ügyfeleim véleménye

Cyntia

Cyntia

Lányunknál, Amélie-nél 6 hetes korában fokális epilepsziát diagnosztizáltak...

Ricsi

Ricsi

Colitis ulcerosa autoimmun betegség alakult ki nálam pár éve, mely...

Mária

Mária

Ágnest akkor kerestem fel, mikor érzelmileg nagyon mélyponton...

TMagdolna

Magdi

Autoimmun beteg vagyok 50 éve. Ismertek: reumaid arthritis, hyperthyreosis...

Zoli

Zoli

Nagyon örülök, hogy megismertem Ágit, mert általa egészségesebbé váltam...

Lépj a változás útjára!

Brainspa